top of page

PAJOR JÁNOS

kupolaformaugrás kupola formaugrás

Midig is tetszettek a repülők és a repüléssel kapcsolatos dolgok!

 

Az ejtőernyőzéshez fűződő kapcsolatom 1998 ban kezdődött, mikor is kedves barátom Dányi István és édesapja, magukkal vittek a Börgöndi repülőtérre, egy októberi hétvégén.

 

Őszinte csodálattal néztem az akkori rutinos ejtőernyősöket, és hatalmába kerített az érzés, én is ezt szeretném csinálni!

 

Pár héttel később, már emelt is a levegőbe a jó öreg AN 2 - es, nyolc kiváló ejtőernyős társaságában, hogy végrehajtsam életem első bekötött ugrását!

 

Abban az időben a nagy magasságú ugrások ritkaságszámba mentek, amit különösebben nem is bántam, mivel kezdetektől fogva a nyitott kupolával történő repülés tetszett a legjobban. Talán innen ered a vonzalmam a kupola formaugráshoz.

 

Kisebb kihagyás után 2013 - ban, mintha a sors ismételné magát, egy véletlen találkozás kapcsán, István barátomnak köszönhetően tértem vissza ehhez a csodálatos sporthoz, viszont most már konkrét, határozott célokkal!

 

Ezért bátran kijelenthetem, mindent elkövetek annak érdekében, hogy képességeimet fejlesztve, különleges élményekben lehessen részem csapattársaimmal.

bottom of page