top of page

ARANY TAMÁS

kupolaformaugrás kupola formaugrás

Nálunk a családot régóta különös kötelék fűzi a repüléshez, ami talán kicsit több mit egyszerű szimpátia.

 

Soha nem éreztem ismeretlennek ezt a csodás világot, mivel már gyermekként is csodálattal néztem a pilóta nagybátyámra, és a katonai ejtőernyős keresztapámra.

 

Mindezt csak tetézte, hogy sorkatonai szolgálatomat a börgöndi repülőtéren töltöttem, helikopter szerelőként, így napi kapcsolatban voltam a sporttal és a repüléssel egyaránt.

 

Ejtőernyős pályafutásom 1997 ben kezdődött az Albatrosz színeiben, ám akkor már évek óta figyelemmel kísértem az itteni repülőnapokat, amikben szervezőként is segédkeztem. Csapattársaimat is itt ismertem meg, és az évek alatt, valamit az együtt végrehajtott ugrások kapcsán, barátságunk egyre szorosabb lett.

 

2012 volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott bennem a gondolat, miszerint szeretnék az ugrásaimnak a szórakozás mellett komoly értelmet is adni, ezért ennek a sportnak ezt a csodálatos változatát választottam, a kupola formaugrást.

 

Legfőbb célom, hogy képességeimet maximumra fejlesztve, látványos ugrásokat hajtsak végre a csapattal, ezzel felejthetetlen élményt adva mindazok, akik látnak minket az égen!

bottom of page